február 2010
A szaku hónap-kanjija (február) SÁRKÁNY
Az előző hónapban a „tigris” (虎) volt a hónap-kanjija, a „tigris” párja pedig igen sok ábrázolásban a „sárkány”*. Éppen ezért ebben a hónapban a „sárkány” (龍) kanjiját (kandzsiját) fogjuk megnézni.
De először is, hogyan is párja egymásnak ez a két állat? Kettejük kapcsolatát - Kínából eredeztetve - a jin-jang (yin-yang, japán nyelven inyō, injó: 陰陽) szimbolikája határozza meg. De igazából fordítsuk is meg ezt a képletet úgy, hogy a jin-jang szimbólumrendszert a tigris és sárkány kettőse reprezentálja. Ez a két ősi, mitikus, az asztrológiában is szereplő, égi lény meglehetősen ellentétes jelleget ölt a japán (és kínai) szimbolikában. A sárkány inkább a támadó erő, míg a tigris védekező. A művészetben is gyakran ábrázolják, ahogy egymásra vicsorogva figyelik a másik minden mozdulatát, de sosem támadnak egymásra. Hiszen akkor válik kerek egésszé a kapcsolatuk, amikor találkoznak, amikor a kettejük által megtestesített energia egybeforr. A fehér tigris hordozza a jin energiát. A tigris magában hordozza a bátorság és a türelem erényeit. A sárkány a jang. Méghozzá a nemes zöld/kék (ez a két szín nem válik szét egyértelműen az ősi ábrázolásokban) sárkány. Annyira csodálatos ez a szimbolika, hogy mielőtt rátérnénk magára a „sárkány” kanjijára, néhány képet nézzünk meg (az első egy hat részből álló japán paravánkép; a második egy kicsit modernebb ábrázolás már, de szintén a jellegzetes két képes megoldás, amikor egyik kép a tigris, a másik a sárkány):
A „tigris” leírását figyelemmel követve láttuk, hogy két kanjit is használnak a megjelenítésére. Ez a „sárkány” esetében is igaz. Kalligráfiában elsősorban a fentebb már látott 龍 kanjival jelenik meg, míg sok más esetben a 竜 kanjival, ami a modern leirata. Az előbbit nézzük meg, hogyan változott az idők folyamán. Első a csontírás, ahogyan a kínai jóslócsontokon megjelent. A következő a bronztárgyakon való megjelenése, amit a pecsétírás stílusa követ. Ebből lett aztán a jól ismert forma, amelyik a következő a sorban, és annak egyszerűsödő formái.
Az előző hónapban is bemutattam a hónap kanjijának különböző leiratait, most azonban ezen felül Yamaoka Tesshū (Jamaoka Tessú, 山岡鉄舟, 1836-1888) csodálatos Tigris és sárkány (© Hitsuzendō-iskola tulajdona, amely iskoláról később még szó fog esni itt a Szakun.) kalligráfiáját szeretném bemutatni. Csodálatos ereje miatt az ő „sárkány” kalligráfiája mindenképpen kiérdemli a hónap kanjija címet. Ha jobban szemügyre vesszük láthatjuk, hogy szinte magát a sárkányt látjuk a kalligráfiában. Természetesen számtalan csodálatos „sárkány” kalligráfiát láthatunk Yamaoka Tesshūén kívül is. Érdemes elmélyedni ebben a csodálatos kanjiban.
* Annyira egybeforrott az ő párosuk, hogy Taiwanon még Sárkány és Tigris Pagoda (龍虎塔) is van. Elképesztően néz ki a két híddal, amin a pagodához jutunk. Egyik hídon egy hatalmas sárkányon keresztül sétálhatunk, a másikon egy tigrisen.
Első lépések a kalligráfia gyakorlásában 6. (az alap kanjik)
Az alapvonásokat követően minden iskolában és minden esetben vannak olyan alapvető kanjik (kandzsik) is, amelyeket gyakorolni szoktak.
Ezek egyrészt a függőleges és vízszintes vonásokat gyakoroltató „folyó” (kawa, 川) és a „három” (san, szan, 三) írásjegyek. Másrészt az „örökké” (ei, 永) kanjija, amely azért olyan különleges, mert minden alapvonást tartalmaz. (Lásd a képen)
Első látásra érdekes lehet, hogy miért ez a kezdet, de hamar megértjük, ha megpróbáljuk a „folyó” és a „három” kanjiját leírni, hogy mennyire nehéz is eltalálni azt, hogy a megfelelően harmonikus legyen, a megfelelő arányokkal rendelkezzen, és hogy a hanshin (hansin, 半紙, papíron) is úgy helyezkedjen el, hogy semelyik irányba el ne csússzon.
Érdemes megnézni azt is, hogy nem a kanákkal (japán szótagírás) kezdik a tanulást egyik iskolában sem. Ha van is eltérés abban, hogy hol melyik jel az első, nagyon ritkán fordul elő, hogy hiraganákkal kezdenék az oktatást. A kanák írását egy sokkal későbbi időpontban tanulják csak meg.
Miközben megismerkedünk ezekkel az írásjegyekkel, megtanuljuk azt is, hogyan helyezzünk el egy nagy kanjit a papíron, valamint ahhoz viszonyítva a nevünket. (A nevek írásával egy későbbi cikkben foglalkozom majd.) Ez a megszerzett tudás pedig a későbbiekben, amikor már két, három vagy négy, esetleg még több írásjegyet írunk a papírra, nagyon jól fog jönni.
Első lépések a kalligráfia gyakorlásában 5. (az ecset mozgása a papíron)
Ha ceruzával vagy golyóstollal leírunk egy japán írásjegyet, nem sok különbséget veszünk észre a saját jól megszokott írásunk és a japán írás között. Legalábbis, ami a technikai részét érinti. Azonban ecsettel írni, kalligráfiát készíteni teljesen más. A pont is vonal, egy-egy vonásnak pedig van kezdete és vége, és sosem csupán azt történik, hogy lerakjuk az ecsetet, húzunk egy vonalat és kész. Mindezt úgy csináljuk, hogy annak üteme, íve, ereje legyen. Az ecset nem csupán „két dimenzióban” mozog, hanem háromban. Vagyis nem csupán a papír két dimenziós síkja az, ami meghatározza az ecset mozgását. Ezen felül minden esetben meg van a szabálya annak, hogyan kezdjük és fejezzük be a vonást. Egy vonás fokozatos vastagodását vagy vékonyodását az ecsetre gyakorolt függőleges irányú nyomás változtatásával érjük el. Soha nem térünk vissza, nem javítjuk, nem húzunk át újra egy vonást! Ahogy az elsőre a papírra került, úgy is marad. A kalligráfia a pillanatot, a pillanat erejét, energiáját örökíti meg. Nem javítható és nem változtatható. Ez a szépsége, és egyben ez a nehézsége is.
Vegyük most elő újra az alapvonásokat, és tekintsük át annak segítségével az egyes vonásokon belül az ecset mozgását. Ezt így leírva persze kicsit nehezebb érzékelni, de ha közben kézbe veszünk egy ecsetet és megpróbáljuk követni a leírtakat, akkor sokkal könnyebb lesz megérteni.
A vonások elnevezése:
側 soku / 点 ten: a „pont”, ami valójában egy önmagába visszazáródó rövid vonás.
勒 roku / 横画 yokokaku: a vízszintes vonalként emlegetett vonás.
努 do / 縦画 tatekaku: a függőleges vonás.
撥ね hane: az általában „ugrásként” fordított vonás, amely egy jobbról balra felfelé haladó fokozatosan elvékonyodó vonás.
策 saku: a balról jobbra felfelé „ívelő” és egyben hosszan és fokozatosan elvékonyodó vonás.
掠 ryaku / 左払い hidariharai: a balra lefelé tartó és szintén elvékonyodó vonás, amelybe mindig van egy kis ív is.
啄 taku: az előzőhöz igen hasonlatos vonás, viszont lényegesen rövidebb, így energikusabb formát jelent.
磔 taku / 右払い migiharai: a jobbra és lefelé tartó, a vége felé ívében megtörő, egyszerre vastagodó és elvékonyodó vonás, amelynek talán a legnehezebb a szép leírása.
