Általában szokott lenni egy olyan része a honlapoknak, ahol megjelenítik, hogy miket írtak a tulajdonosról. Erre eddig még nem gondoltam, viszont rátaláltam néhány helyre és gondoltam első körben megosztom a blogomban őket, hogy láthassa, aki érdekel.
Az első a Füvészkertben lezajlott eseményhez kötődő cikk a Magyar Nemzet oldalán, amelyet Klementisz Réka írt Szakuraszirmok a füvészkertben címmel (a képre kattintva olvasható is):
A következő, amit megemlítenék a Shuhari Dojo-ban készített kalligráfiáról szóló két hely is. Egyik a Dojo Facebook oldalán található, a másik a Japán Szájt nevű helyen, szintén a Dojo bejegyzéseként (képekre kattinva oda is lehet jutni). Utóbbi azért érdekes, mert egy videó látható a Kissako kalligráfia készítéséről, de másik, mint amit mi készítettünk:
Szeretném megemlíteni azokat is, akik linkeltek engem, mint az Új Tudat blog vagy a Nyugati buddhizmus honlap. Ezúton köszönöm Nekik!

És a végére hagytam a japán nyelvű csemegét, amely Togawa Koudai san blogját jelenti, és ahova egy kalligráfiámról bejegyzést készített. Rendkívüli érzés ez, és nem is igazán tudom megköszönni! Aki szeretné megnézni és elolvasni a képre kattintva is megteheti: